Az interjút készítette: Nick Lisher.
Fordítás: Zsadányi Zoltán.
Forrás:
SHUNT The Official Recoil Website.
HA AZT MONDOM, ALAN WILDER, OLVASÓINK TÖBBSÉGÉNEK EZ JUT MAJD ESZÉBE:
„JA, AZ A VINCE CLARKE-PÓTLÉK A DEPECHE MODE-BÓL!”
ALAN 1995-BEN DÖNTÖTT ÚGY, HOGY KISZÁLL A BANDÁBÓL, S EGYEDÜL,
RECOIL NÉVEN FOLYTATJA PÁLYAFUTÁSÁT. AZ ÚJ ALBUM, A LIQUID MOST
JELENT MEG. ALANNEK FELTETT SZÁNDÉKA VOLT EGY OLYAN LEMEZ ELKÉSZÍTÉSE,
AMELY TELJES MULTIMÉDIÁS ÉLVEZETET NYÚJT, AMELYBEN AZ INTERAKTÍV
VIZUÁLIS MEGJELENÉS ÖTVÖZŐDIK A TÖBBI IZGALMAS ÖSSZETEVŐVEL.
PECHES MÓDON AZ ALBUM NEM KAPOTT IGAZÁN NAGY PUBLICITÁST A
LEMEZELŐZETESEK ÍRÓITÓL, EZÉRT ÚGY DÖNTÖTTÜNK, MAGÁT ALAN WILDERT
FOGJUK MEGKÉRDEZNI. BEESTÜNK A MUTE RECORDSHOZ, HOGY KIFAGGASSUK ALT
AZ ÚJ ALBUMRÓL, ELFELEJTVE EZÚTTAL A DEPECHE MODE-OT.
Kijelenthetjük, hogy az elektronikus zene igencsak rányomta
a bélyegét erre a lemezre?
Ezekre a dolgokra nem helyezek nagy hangsúlyt. Számomra az a jó,
ha minél kevesebb sza- bálynak és kötöttségnek kell megfelelni,
ami egész pontosan azt jelenti, hogy minden olyan zenei stílust
felhasználok, ami hatással van rám, az elektronikus zenétől a
klasszikus stílusig vagy a gospelig. Nem sokan csinálnak így zenét
– kevesen engedik meg maguknak a nagy- zenekar hangzásának elektronikus
zenével vagy a gospel gitárral való kombinálását. Ezek a dolgok
korántsem magától értetődőek. Napjainkban a technika alkalmas ennek
megvalósítá- sára. Számomra a technika ilyen módon történő felhasználása
a legérdekesebb és a legiz- galmasabb. A mostani bonyolult kütyükkel
mindent megvalósíthatsz. Mindez akkor született, amikor a sampler
segítségével képes lettél dalrészleteket megbuherálni. Vegyük csak a
De- peche Mode-ot! A kilencvenes évek elején megjelent Violator és az
azt követő lemez közötti különbség eléggé szembetűnő. Hirtelen már
nem csak egyszerűen hangokat, hanem gazdag, tömör zenét akartunk „gyártani”.
A zene emberarcúvá vált, ami a korábbi lemezeket nem jellemezte.
Ez nem azt jelenti, hogy a zeneszerzési folyamat rengeteg buktatót
és hibalehetőséget hordoz magában?
Persze, minden a buktatókon és az elkövethető hibákon múlik. Most
egyetlen befejezésre váró dalom sincs, ami azért élesen különbözik attól,
ahogyan a bandán belül dolgoztunk. A DM-ben mindig úgy láttunk neki a
munkának, hogy volt egy elég jól megkomponált szerke- zettel rendelkező
dalunk – összehasonlítva a Recoillal, ilyen késő estig nem történik meg.
Valójában addig a pontig az egész csak sötétben tapogatózás, állandó
birkózás. Folyton azt várom, milyen ötletek akadnak majd a horgomra,
s amikor a daloknak már van szerkezetük, bevonom a munkába a vokalistáimat.
Hogyan választod ki azokat az énekeseket, akikkel együtt dolgozol?
Gyakran vannak elképzeléseim arról, hogy ki is lenne a legmegfelelőbb
egy adott dalhoz. Általában akkor támadnak ezek az ötleteim, amikor a
zene már „kézzel fogható”, mert igazá- ból a zenének kell eldöntenie, hogy
ki illik a legjobban az adott atmoszférához. Hadd hoz- zam fel példaként
a Strange Hours c. dalt, amit Diamanda Galásszal vettünk fel. Amikor
el- készültem a zenével, ezzel a bluesos/dubos hangzással – ami nagyon komor,
de az alapokat tekintve színtiszta blues –, akkor jutott ő az eszembe;
egy korábbi munkája révén már is- mertem őt. Ebben a nőben van valami nagyon
baljóslatú és szélsőséges.
A zenéd nagyon filmszerű. Használták-e már bármelyik részét
is aláfestésként?
Igen, egy ausztrál filmhez. Nagyon klassz, ha az ember zenéjét így akarják
felhasználni. Persze, ez egyáltalán nem olyan, mintha filmzeneírásra
kértek volna fel. A végeredmény összehasonlíthatatlanul más lenne. A
videóforgatások is ugyanúgy zajlanak, mint amikor bármelyik külsőssel
dolgozom együtt. Minden közreműködőmet azért választom ki, mert vala- mihez
nagyon jól értenek, amiről remekül el tudunk beszélgetni, aztán mindenki
nekilát a sa- ját kis munkájának. Ugyanígy vagyok a vizuális megformálással
is. Nem lehetek minden te- rület szakértője, de én is beleadok apait-anyait
annak érdekében, hogy a kiadványok azt sugallják, amit látni szeretnénk.
Kit tartasz a legjobbnak azok közül, akikkel együtt dolgoztál?
Mindegyikük teljesen más. A legjobban és legkönnyebben Douglas McCarthyval
tudok együtt dolgozni, mert úgy szabja meg a határokat, hogy nem sért vele senkit.
Mit gondolsz, azáltal, hogy a szövegek szerzőinek ekkora szabadságot
biztosítasz, változik-e egy-egy dal lényege is?
Igen, és ez nagyon klassz dolog. Azt akarom, hogy a dalokban ott legyen
az ő egyéniségük is, különben nincs sok értelme másokkal együtt lemezt
készíteni. Nem akarok beleszólni ab- ba, mit miért csinálnak úgy, ahogy
csinálnak, de ettől függetlenül van némi igazság abban, hogy mindent
mániákusan ellenőrzök. Ha valakivel együtt dolgozom, hagyom őket alkotni,
mert ez a fajta közös munka mindkettőnkből képes a legtöbbet kihozni.
Mennyi idő alatt vettétek fel a lemezt?
Kb. egy teljes évet vett igénybe. Ahogy múlt az idő, egyre intenzívebben
dolgoztunk – az első néhány hónapban hetente talán csak két vagy három napot,
a végén meg a hét minden napján, napi húsz órában, egészen a végkimerülésig.
Ez a kedvenc Recoil-lemezed?
Az az igazság, hogy úgy is ezt fogom mondani, mert ha nem érzed, hogy
egyre jobban és jobban tudod végezni a munkádat, akkor abba kell hagyni.
Sohasem leszel igazán elégedett egy lemezzel, mert nem tudod tökéletesre
csinálni. Szerintem a legtöbb emberre ösztön- zőleg hat, hogy képes jobban
is csinálni.
Mindig is szólóban akartál dolgozni?
Azt hiszem, ez mindig is ott motoszkált a fejemben. Annak ellenére,
hogy sikeresek voltunk, nem akartam örökre egyazon bandán belül dolgozni.
Ami a munkát illeti, sohasem terveztem hosszan előre. Ez a projekt majdnem
egy baleset szüleménye – az első anyagot tulajdon- képpen nem is akartuk
soha kiadni.
Miért hagytad ott 1995-ben a Depeche Mode-ot?
Nem egyetlen ok miatt, az egyik dolog hozta a másikat. Már a kiválásom
előtti jó néhány évben kezdett bennem megfogalmazódni, mit is kellene
tennem. Az időpontot azért találtam alkalmasnak a bejelentésre, mert éppen
véget ért a turné, ami után amúgy is szünetet tar- tottunk volna. A bandán
belüli kapcsolatok megromlása frusztrálttá tett, s különben is, tele volt
már a hócipőm ezzel az együttesesdivel. Mikor az ember középkorú lesz,
nem is olyan jó, hogy van egy bandája! Úgy érzem, nem tudtam volna már
többet kihozni magamból, ha nem hagyom ott őket.
Amikor a Depeche Mode tagja lettél, hitted volna, hogy ekkora sikeretek lesz?
Amikor csatlakoztam hozzájuk, meg voltam róla győződve, hogy ez az egész
úgysem tart majd sokáig, s szerintem a többiek sem vélekedtek másképp.
Nagyon ügyeltünk arra, hogy ne szőjünk nagy, távoli terveket a bandával
kapcsolatban. Nehéz volt mindenkit összetrom- bitálni, akár még egy megbeszélés
erejéig is. Eleinte nagyon naivul viselkedtünk, ahogyan az a jókedvű
ifjoncokhoz illik.
Megváltoztatta-e a siker az együttes tagjait?
Véleményem szerint a siker és a hírnév nélkül is ilyenné váltunk volna.
Mindannyian fel- nőttünk, s ennek nagy része a nyilvánosság előtt zajlott.
Számomra egyértelmű, hogy ha az élet pofoz, stabilan kell állnod a lábadon...
Ki készítette az album grafikai tervét?
Az Intro-s Michael Williams munkája, aki a videót is rendezte. Már az
előző album kapcsán is velük dolgoztunk. Megpróbáltunk egységes arculatot
kialakítani, legyen szó akár borítóterv- ről, videóról vagy honlapról.
Mit gondolsz, az internet hatékony publikációs eszköz a Recoilhoz
hasonló előadók számára?
Igen, a Recoil számára ez nagyon fontos, sokkal inkább, mint a Depeche
Mode-nak, akinek a dalait játsszák a rádiókban, és megvan a maguk stabil
rajongóbázisa. Az az én nagy gon- dom, hogy a jelenlegi munkámat kevesen
ismerik, és a dalaim nem igazán a slágerek közé valók, tehát nem játsszák őket.
A rádióadók többsége csak néhány meghatározott stílusból állítja össze a
saját zenei kínálatát. Nekem tulajdonképpen csak az internet marad,
mert ott az ember abba nyúlkál bele, amibe csak akar, amire tényleg kíváncsi.
Az ún. „nehezen emészthető” zenéknek szüksége van a világhálóra.