1. RÉSZ
2 |
Fordítás: Zsadányi Zoltán.
Forrás:
SHUNT The Official Recoil Website.
MATTHEW GERBEL
Egyszerűen imádom a Black Box 14 perces változatát. Briliáns!
Nagyon hálás vagyok érte, hogy letölthettem mp3-ban a honlapodról.
Mire gondoltál, miközben ezt a változatot készítetted?
Eredetileg így szólt a Black Box, jóllehet számos átalakításon ment
keresztül. Már a kezdet kezdetén úgy képzeletem, hogy a szám elején
egy szemtanú szemszögéből láttatom az eseményeket, aztán amikor elkezdődik
az elektronikus rész, a hallgató hirtelen a végzetes baleset felé sodródó gép
fedélzetén találja magát. A végén viszont úgy éreztem, hogy a meglehetősen
hosszúra sikeredett „utazás” rész nem párosítható megfelelően az album többi
számával, ezért úgy döntöttem, hogy a „szemtanús” és a „baleset utáni” részeket
kétfelé veszem, ezek az lemez nyitó-zárszámai lesznek, a középső részt
a többi, a pilóta visszaemlékezéseit bemutató szám alkotja.
HENRIK ANDERSSON
Néhány héttel ezelőtt meglátogatott az unokatestvérem, akinek lejátszottam
egy bizonyos Liquid című lemezt. Sosem hallott még egyetlen Recoil-számot sem,
de nagyon meglepő volt, hogy már a Want elején ráismert a szövegre – úgy értem,
szinte szóról szóra ismerte az egyes sorokat. Meg is kérdeztem tőle: biztos, hogy még
sosem hallgattál Recoilt? Azt felelte, nem. Ugyanez történt a másik két Nicole
Blackman-dalnál, a Breath Controlnál és a Chrome-nál is. Az unokatesóm azt mondta,
a szöveget ismeri, a zenét viszont nem... Azt szeretném megkérdezni tőled, hogy
honnan ismerheti ezeket a dalszövegeket? Hallhatta, láthatta, olvashatta-e
bárhol őket?
El tudom képzelni, hogy Nicole egyik élő fellépése alkalmával hallotta őket
vagy a Blood Sugar (Vércukor) c. könyv oldalain találkozhatott velük. Azt sem
tartom kizártnak, hogy a szövegeinek stílusára ismert rá, például úgy, hogy
hallotta a Golden Palominostól a Dead Inside-ot (további infók az A-files /
Collaborator menüpont alatt)... Nem tudok róla, hogy már korábban is felhasználták
volna őket. Miért nem kérdezel rá Nicole-nál?
ARUN MARSDEN
Igazán nem akarok elviselhetetlennek és mohónak tűnni, de a promó-lemezek
az én gyengéim. Hadd áruljam el, hogy ha egy számomra érdekes hangzású lemezről
van szó, nem igazán szoktam zsugoriskodni, és szemtelenül nagy összegeket vagyok
képes a pénztárnál hagyni. Emiatt meg is akarom kérdezni, hogy egy hozzám hasonló
(aki mindig csak akkor értesül az akciókról, amikor már végük van) miként juthatna
hozzá a 14 perces Black Box promóhoz? Beindultam az mp3-tól...
ULRIK
Miért nem teszed rá ezt a remek változatot a következő kislemezre?
Szívesen leégetném a hangfalaimat ezzel a számmal... Néhány haveromnak lenyomtam
a 14 perces mp3-változatot, s ember, komolyan mondom, eldobták magukat tőle...
MARIT B
Van egy kis problémám: nagyon-nagyon szeretném magaménak tudni a „hosszú” Black
Boxot, de nem tudok hozzájutni. Ugyan letölthetném mp3-ban, de túl nagy ahhoz,
hogy egy kislemezre ráférjen, az otthoni gépemmel pedig nem tudok internetezni.
Arra gondoltam, hogy a következő kislemezedre esetleg feltehetnéd, de aztán eszembe
jutott, hogy ez nem lenne túl szép azokkal szemben, akik között kisorsoltad
ezeket a promo-CD-ket. Nincs valami jó ötleted? Emiatt csak nem kell vennem egy Mac-et?!
Igazán nem tudom, hogyan oldhatnám meg Marit problémáját, de annyit elárulhatok,
hogy hamarosan azoknak is meglepetéssel kedveskedünk, akiknek nem jutott a
promóciós kislemezekből. Azt tervezzük, hogy egy, a kereskedelmi forgalomban
is kapható kiadványon mindenki számára elérhetővé tesszük. Tessék figyelni
a híreket vagy iratkozzatok fel a levelezőlistára.
STENT & HENRIK
Miért lett ennyire félelmetes a Strange Hours vége? Miért lesz az elején hallható,
dallamos zenéből a feszültségtől pattanásig feszült, nehezen emészthető zajelegy?
Halálfélelem fog el a szám végétől...
téged nem?
Úgy gondoltam, valami hatásos módszerrel érzékeltetnem kell a szám alapját adó
történet drámaiságát. A „főhős” valóban meggyilkol valakit, szóval a haláltól való
félelem nagyon is helyénvaló, nem gondolod?
HENRIK STROMBERG
Sz’al, izé, dumá’tunk a Shunt levlistán, é’ted? ’sztán valaki megkérdezte,
melyik lesz a következő kislemez? Tudod, a Strange Hours után következő? Aszontam neki,
hogy a Black Box tök durva techno remixe, súlyos lesz, é’ted? Úgy gondólom, hogy van
valami kúl ezekben a nevetségesen hosszú számokba’. Mijaz, hogy hosszabb 9 percné’?
Csináhatná’ belőle egy rádio editet vagy illyesmit, ez lehetne a következő techo-sláger,
tudod? Legalább Ejropába’. Na, mit gondósz?
Na bazz... mindjárt lábom lövön magam...
JOHN SNARSKI
Filóztam egy kicsit a Strange Hours végén. Úgy hallom, hogy a dal eredeti vokáljait
raktad össze visszafelé lejátszva. Igazam van?
Nem, Diamada eredeti hangsávjait felhasználva raktam őket össze 3-4 darabból.
A Want végén is hallottam valami olyasmit, ami mintha a Black Celebrationből
lenne kivéve, csak a hangmagassága más. Nem?
Már megint bakot lőttél...
JIAXIN LEE
Emlékszel még egy „Bastard” (Korcs) nevű dalra? Ez lenne a mostani Supreme?
Fogalmam sincs – ezzel a jelzővel az egész munkafolyamatot illethettem,
amikor még úgy tűnt, nincs vezérfonalam.
NIGEL RIDPATH
[…] Úgy érzem, hogy ez a lemez is ugyanolyan nagy hatást gyakorol a hallgatójára,
mint a korábbiak, de ezt valahogy sikerült titokzatosabbá tenned a Liquid esetében.
A vokálokkal sincs ez másképpen, miközben több dallamosságot fedezek fel benne,
és közelebb is engedi magához a hallgatóját, miközben megőrzi a benne rejlő drámaiságot.
Nagyon örülök, hogy a drámát említetted – ez a Liquid egyik kulcsszava, amit gyakran
az „elborult” szóval helyettesítenek. Az emberek folyton az elborultságára célozgatnak,
miközben én pedig úgy gondolom, ez inkább dramatikus...
WENDY D. TAYLOR
Annak idején szörnyű élményben lehetett részed azon bizonyos DM-dedikálás
alkalmával Los Angelesben. Készül-e valami hasonlóra a Liquid amerikai
népszerűsítésének érdekében?
Ez felettébb kétséges...
WENDY TAYLOR
A Black Box háttérzajai (szirének hangja, gyereksírás stb.) annyira életszerűek,
hogy rendkívül félelmetessé teszik a hangzást. Hogyan érted el ezt a hatást? Netán
egy baleset vagy egy film hangjait használtad fel?
Ezek a hangok nem egy balesetből vagy filmből származnak, hanem különböző,
effektekkel teli CD-kről és hasonló forrásokból. Csak jó helyre és megfelelő
erősséggel kell őket elhelyezni a sztereó térben, és tökéletes illúziót keltenek...
MARTIN BIRKE
Elmagyaráznád, hogy pontosan hogyan alkottad meg a Liquid dobhangjait? Pl. a
Wantban és a Breath Controlban hallható ütősök hangjai úgy szólnak, mintha valóban
fel lennének dobolva...
A dobhangok 60%-át már a kezdet kezdetén rögzítettük. Hanghurkokká daraboltam
és alaposan „megdolgoztam” őket, de remélem, te sem érzed úgy, hogy „kilógnának”
a hangzásból... A maradék 40%-ot sok helyről válogattam össze, és néha Monty
dobszerkójának hangjaival kevertem össze.
LAURA SMITH
Érdeklődéssel olvastam, hogy a következő lemezeden nem fogsz együtt dolgozni
énekbeszéd-előadókkal. Szerinted a zene és a költészet életképes párosítás vagy
ez csak a kíváncsiság sarkallta fúzió volt?
Amint már korábban is mondtam, ha nem lettem volna elégedett a Liquid hangzásával
és szövegeivel, fel sem vettem volna őket, nemhogy kiadjam őket... A megjegyzéseim
egyáltalán nem kritikái az énekbeszédnek; csupán arra utalok, hogy ne lepődjetek
majd meg egy újabb hasonló lemezen...
DARREN GANZFELD
Bár hétfőn megveszem a lemezt, egy újságíró barátom megajándékozott egy promóval,
amit már pár órája hallgatok is. Előzetesen csak annyit akarok mondani, hogy
elképesztően nagyszerű! Ez egyike a legjobb munkáidnak – állat jók a vokalisták!
Kíváncsi lennék, mit szólt Daniel Miller, amikor először meghallotta az anyagot?
Azt is mondtad már, hogy „féltőn óvod” a készülő munkáidat. Ezek szerint a „félkész”
számokat nem is hallotta, csak a kész lemezt?
Dan figyelemmel kísér minden munkát – ez a fajta közelség a Mute egyik nagy erénye.
Az egyik pillanatban még egy amerikai stadionban hallgatja a Depeche Mode hangpróbáját,
a másikban meg egy koszos kilburni próbateremben hallgat meg egy új énekest. Esetemben
akkor hallgatott bele először a dalokba, amikor még a vokalisták nem tettek hozzájuk
semmit, utána pedig akkor, amikor már majdnem készen voltunk – mindkét esetben sok jó
tanáccsal szolgált és nagyon lelkes volt. Dan nem szól bele abba, mit hogyan csinálok.
Megbízik bennem, és aggódik a túlzott precizitásom miatt.
Most is akadtak technikai problémáid a felvételek során? Továbbfejleszted-e majd
az eszközeid valamelyikét a következő lemez rögzítésének idejére?
Nehézségek nélkül nincs lemezfelvétel. Volt részünk rendszerösszeomlásban, szoftveres
hibákban, elfüstölt tápegységekben, megrágott kábelekben (már megint azok az undok
egerek!) és kisebb, bosszantó hibákban. Mindent egybevetve most sokkal kevesebb gondunk
támadt, mint korábban. Jelenleg nincs szándékomban új eszközöket beszerezni a következő
albumhoz.
JOHN REB
Mely dal hallható a Liquid multimédiás felületének elindításkor? Ez a szám szerepel
majd a Strange Hours-kislemezen?
THOMAS KOECKEIS
A multimédiás rész aláfestő zenéje a Liquid „töltelékszáma” lenne? Címe is van?
FRANK
Mi a címe annak a számnak, mely a multimédiás rész indításakor hangzik fel?
PIERRE GHORBNIAN
Mi a címe a multimédiás rész háttérdalának? Ez is a Liquidről származik?
Jó, jó, jó... részletet hallhattok a Black Box 14 perces változatából, amely a hossza
miatt nem kapott helyet a lemezen.
MICHEL JOUVEAUX
Tudatos döntés volt, hogy a mostani lemez tokjára nem kerüljön fel az „egykori
Depeche Mode-tag” feliratú matrica? Örömmel konstatáltam, hogy a lemezbolt, ahol
vásárolni szoktam, egy egész polcnyi kópiát rendelt a Liquidből. Mennyit ment el
az UM-ből, s mit gondolsz, a korábbi eladások mennyiben befolyásolták a Liquidből előre
megrendelt mennyiséget? Végezetül: pl. a francia FNAC lemezboltban téged az „indie” zenék
közé soroltak, míg a Depeche Mode-ot a nagyobb tábort vonzó „pop/rock” kategóriába.
Ezek szerint változtatnod kell a terjesztési módszereken vagy ismét tudatosan soroltattad
be magad egy olyan kategóriába, mely jobban tükrözi a mostani zenei irányvonalad?
Ami a matricát illeti, a Mute-tal való egyeztetés után úgy gondoltuk, felesleges
lenne használni. Egyes öntudatosabb terjesztők tiszteletben is tartják a kívánságainkat,
míg mások a saját fejük után mennek, és azt teszik, amiből nagyobb bevételük származik.
A lemezboltokról pedig annyit, hogy nincs beleszólásunk a kategóriába való sorolással
kapcsolatos döntéseikbe. Ha úgy vesszük, jobb is, ha ezt rájuk bízzuk, hiszen nálunk
jobban ismerik az ottani vásárlói szokásokat. Rengeteg szempont figyelembevételével
döntenek arról, miből mennyit rendelnek: a példányszám függ a korábbi eladások számától,
az aktuális kereslettől, az elektronikus és nyomtatott médiumok támogatásától,
a hirdetésektől stb.
KEN GERLEVE
Milyen rajongói reakciók alapján mondhatnád biztosra, hogy sikeres albumot
készítettél? Mi kellene ehhez? A populáris zenéket szeretők kegyeiért versengő sajtó
elismerő szavai? Sorozatos interjúfelkérések? Nagy példányszámban eladott lemezek?
Esetleg kisebb dolgokkal is megelégszel, mint pl. az odaadó rajongóid vagy a számodra
sokat jelentő zenészek elismerése?
Rengetegszer elmondtam már, hogy én saját magamnak írom a zenéimet, de ha ez másoknak
is tetszik, az csak hab a tortán. A zenei életben eltöltött hosszú idő alatt rájöttem,
hogy teljesen felesleges a sajtóban megjelent kritikákkal foglalkozni – akár dicsérnek,
akár a földbe döngölnek –, mert mindent összeadva egyformán kapsz hideget is, meleget
is. Egy 10/10-es értékelés nem azt jelenti, hogy jó lemezt készítettél, csak azt,
hogy a kritikusnak tetszett, amit hallott. Fordítva is igaz: ha nem dicsérnek agyon,
attól még mások értékelhetik a lemezed, s egy közepes kritika még nem jelenti azt,
hogy a munkád „rossz” vagy „értéktelen” lenne. A közömbös hangvételű kritikák
a legrosszabbak... Örömmel tölt el, hogy a Liquid sokakat „tűzbe hoz”... ez az egész
Recoil egyik célja.
Mikor kezdesz el az új anyagon dolgozni? Vannak már új ötleteid?
Heppel két nap alatt végeztünk a tavaszi nagytakarítással, puccba vágtuk a stúdiót
a következő melóhoz. Remélem, hogy áprilisban már belekezdek valamibe, de nem töröm
majd nagyon magam... Természetesen a 2000-es foci-eb idejére mindent eldobok... Még
nem tudom, mit is akarok kihozni a végére...
Kérdés Hephez: A Strange Hours refrénjének szövege tőled származik?
Igen, mi írtuk, de egy korábban hallott történetből merítettünk ötletet.
Sokaknak feltűnt, hogy a legutóbbi két lemez közreműködői között a te neved
is szerepel. Te is improvizálsz, mint Diamanda Galás, vagy feljátszol valamit,
amit Alan később ízekre szed, és újra összerak?
Köszi a kérdést! Attól függ, hol akarja használni, de általában csak az főirányt
adja meg, és hagy improvizálni. A lemezen hallható, általam játszott részek több
darabból lettek „véglegesítve”...
KJ
Samantha Coerbell határozott „Elég volt!”-felkiáltása mellett a Jezebelben
és a Last Call For Liquid Courage-ben is hallok még valamit, ami egy fiatal
fekete fiú hangjának tűnik, amint azt kérdezi: „Eleged van?” Ez csak Samantha
eltorzított hangja, esetleg egy másik vokalista vagy egy középkorú, bevodkázott,
kurjongató angol hangja (vagy a hangjából vett minta)? Bármelyik is legyen, barón szól.
A Last Call-ban egy középkorú angol „szól”, de az általad említett sor nem tőle
származik, mert az Samantha eltorzított hangja. Kitalálod, hogy melyik sort mondja
a vodkatorkú?
